Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, telephellyel rendelkező gazdálkodó, érdekképviseleti es civil szervezeteket (továbbiakban Partnerek), miszerint Szárazd Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 54/2023 (Xl.27) határozatában döntött a település új Településfejlesztési Terv es Településrendezési Terv (a továbbiakban együtt: TelepülésTerv) elkészítéséről.

  • A TelepülésTerv Szárazd Község teljes közigazgatási területére terjed ki
  • Az Önkormányzat a lakóterületek minőségi fejlesztését, a gazdasági területek felülvizsgálatát, a befektetői-vállalkozói igények kielégítését, a természeti és épített környezet értékeinek megőrzését tekinti legfőbb céljának.
  • A TelepülésTerv készítése során a hatályos Országos- es Megyei Településrendezési tervek vonatkozó előírásai, valamint a jelentkező fejlesztési igények kerülnek beépítésre a felsőbb szintű jogszabályok figyelembevételével.

A készítendő Településrendezési Terv helyi építési szabályzatot es szabályozási tervet foglal magába, mely az alábbiakat tartalmazza:

  • az építési övezet és az övezet, valamint érintettség eseten a szabályozási vonal ingatlan-nyilvántartási alaptérképen alapuló térképi megjelenítését,
  • az építési övezetre és az övezetre az építési helyet, a megengedett legnagyobb beépítettségét, a megengedett legnagyobb beépítési magasságot, a legkisebb zöldfelületi mértéket, a közműellátás és járműelhelyezés követelményeit, valamint az elhelyezhető és tiltott rendeltetéseket,
  • a telekalakítás szabályait,
  • érintettség eseten az országos es helyi építészeti örökségvédelemmel, régészettel, környezet- es természetvédelemmel, valamint honvédelemmel kapcsolatos rendelkezést, továbbá a veszélyeztetett területekre, a természeti csapások elleni védelemre, a katasztrófavédelemre, valamint a honvédelmi es katonai célú területekre vonatkozó védőterületet és védőtávolságot,
  • az építési telkek beépítési módjára, valamint az elő-, oldal- es hátsókertre vonatkozó előírásokat,
  • a közterület-alakításra vonatkozó előírásokat,

Az előzetes tájékoztatási szakasz folyamán a Partnereknek lehetőséget biztosítunk észrevételeik megtételére.

A TelepülésTervvel kapcsolatos észrevételeiket a partnerségi egyeztetés módja – a település Partnerségi rendelete szerint – az álabbi formában történik:

a) az Önkormányzat hirdető tábláján,
b) az Önkormányzat hivatalos honlapján, https://szarazd.hu/

A partnerségi egyeztetés időtartama: 2024.01.15.- 2023.01.31.

Az előzetes tájékoztatás lezárása után a véleményezési szakasz következik, ahol a TelepülésTerv tervdokumentációja véleményezhető lesz.

A TelepülésTerv készítésével kapcsolatos észrevételeiket Szárazd Község Önkormányzata Képviselő-testületének Partnerségi rendelet 1. melléklete szerinti Partneri adatlap kitöltésével, a partnerségi egyeztetés időtartalma alatt juttathatják el elektronikus levélben a szarazd@tolna.gov.hu email címre történő megküldéssel, vagy a Gyonki Közös Önkormányzati Hivatal központjába, illetve kirendeltségére történő elküldésével.

Szárazd, 2024. január 12.

Szabó Lászlóné
Polgármester

Letölthető melléklet: Partnerségi adatlap

Szárazd Község Önkormányzata a közművelődési szakdolgozó kötelező foglalkoztatásának teljesítése érdekében, a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján, az alábbiak szerint pályázatot hirdet közművelődési szakember alkalmazására:

1. A szakember munkaideje: heti 30 óra

2. A foglalkoztatás időtartama: határozatlan, 3 hónap próbaidő alkalmazásával

3. A munkakör tartalma: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvényben, valamint Szárazd község igényeit felmérve kulturális programok szervezése, lebonyolítása. Önkormányzati rendezvények tervezése, szervezése és lebonyolítása. A közművelődési és könyvtári feladatok teljes körű ellátása.

4. Pályázati feltételek:

  • Középiskola/gimnázium, 475/2020. Korm. rendelet 2. számú mellékletében jelölt releváns
  • közművelődési szakképesítés, ennek hiányában 2 éven belüli megszerzésének vállalása.
  • magyar állampolgárság
  • cselekvőképesség
  • büntetlen előélet
  • 3 hónap próbaidő vállalása

5. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • fényképes szakmai önéletrajz,
  • iskolai végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata
  • motivációs levél a közösségi életre vonatkozó elképzelésekről, a megvalósítandó programokról
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány vagy a igénylését igazoló irat
  • Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul.
  • Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy személyével kapcsolatos döntést a képviselő-testület nyilvános vagy zárt ülésen hozza meg.

6. Pályázat személyes leadási vagy postai feladási határideje: pályázat megjelenésétől számított 15 nap.

A Nemzeti Földügyi Központ (székhelye: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5., a továbbiakban: NFK), mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. § (1) bekezdés, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) IV. Fejezete alapján nyilvános árverés keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészleteket.

A regisztráció helyszíne és címe: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 54-58. i. emelet TVKH Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály 5. Ügyfélszolgálati Iroda

A regisztráció időpontja: 2023. 06. 27. 8:00-12:00
(A regisztrációval kapcsolatos részletes tájékoztatás a hirdetmény VI. 1. pontjában
olvasható.)

Az árverés helyszíne és címe: 7100 Szekszárd, Tormay Béla u. 18. Előadóterem
Az árverés időpontja: 2023. 06. 28.

AZ ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY LETÖLTÉSE (PDF)

Fenntartó: Szárazd Község Önkormányzata

Cím: 7063 Szárazd, Béke utca 169.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 14:00-17:00

Szolgáltatások

  • Kölcsönzés
  • Helyben használat
  • Folyóiratok
  • Számítógépek

Könyvtárhasználat szabályai

(Érvénybe lép 2014. március 1-jétől)

Könyvtárunk nyilvános könyvtár. A dokumentumok védelme, illetve a könyvtárhasználók jogainak érvényesülése érdekében a használat feltételeit az alábbi szabályzat tartalmazza.

A könyvtár látogatása és a beiratkozás a szárazdi lakosoknak ingyenes, más településen élők könyvtárközi kölcsönzés keretében olvashatják a nálunk meglévő dokumentumokat.

A beiratkozáskor kért adatok:

(személyes adatok védelméről a könyvtár gondoskodik)

  • Név
  • Születési hely, idő
  • Anyja neve
  • Lakcím
  • Személyi igazolvány, vagy útlevélszám
  • Elérhetőségek: telefonszám, mobiltelefon szám, e-mail.
  • 14 éven aluli, személyi igazolvánnyal nem rendelkezőknek, szülői jótállás nyilatkozata

Általános kölcsönzési szabályok

  • A dokumentumok kölcsönzési ideje 1 hónap. Ez külön kérésre további 1 hónappal meghosszabbítható, ha a dokumentumra nincs előjegyzés.
  • A kölcsönzött dokumentumra előjegyzés kérhető.
  • Egyidejűleg 6 dokumentum kölcsönözhető.
  • A kölcsönzések tényét aláírással kell hitelesíteni.
  • A kölcsönzési idő lejártakor 1 hét türelmi idő után levélbeli figyelmeztetéssel él a könyvtár.
  • A késedelmi díj mértéke 1 hónap türelmi idő után 10 Ft/hét/db.
  • A könyvtárunkba vissza nem hozott dokumentumok értékét bírósági úton hajtjuk be.

A dokumentumok elvesztése esetén elsősorban az adott dokumentum azonos kiadású pótlását. Ennek hiányában a 2 évnél nem régebbi dokumentum esetében annak tényleges árát, 2 évnél régebbi kiadásúnál az adott dokumentum eszmei, gyűjteményi értékét kérjük.

KÖNYVTÁRKÖZI KÖLCSÖNZÉS LEHETŐSÉGE

Állományunkból hiányzó dokumentumokhoz az ODR (Országos Dokumentum-ellátó Rendszer) szolgáltatásán keresztül, könyvtárközi kölcsönzés útján juthatnak az olvasók.

  • Alkalmanként 4 db dokumentum kölcsönözhető.
  • A könyvtárközi kölcsönzés útján kölcsönzött dokumentumok kölcsönzési ideje nem hosszabbítható meg.
  • Határidő túllépésekor a késedelmi díj összege könyvenként 1000,- Ft.
  • A megkért dokumentumok postai költségét az Illyés Gyula Megyei Könyvtár rendezi.
  • Hosszas, többszöri késedelem esetén az olvasó kizárja magát ebből a szolgáltatásból.

További szolgáltatások

A szárazdi gyermekek részére ingyenesek a gyermekkönyvtári szolgáltatások, a kézműves foglalkozásokhoz szükséges anyagok.

A szárazdi könyvtárba beiratkozott olvasók és lakosok részére ingyenes a számítógép és internet használat.

Lehetőség van nyomtatásra és fénymásolásra fekete-fehér színben (szerzői jogi törvényeknek megfelelően)

További szabályok

  • A látogatók személyes értékeiért a Könyvtár és Teleház anyagi felelősséget nem vállal.
  • Ittas, szembetűnően, vagy érezhetően ápolatlan, közintézménybe nem illő, (esetleg hiányos) öltözékben megjelenő személy a Könyvtár és Teleház épületében nem tartózkodhat, a könyvtáros joggal szólíthatja fel távozásra.
  • Dohányozni csak az épületen kívül lehet, 5 méter távolságra a bejárattól.
  • A könyvtár állományát, szolgáltatásait csak rendeltetésszerűen szabad használni.
  • Rendezetlen díjtartozású olvasó tartozása rendezéséig a további kölcsönzésből kizárja magát.
  • Ideiglenesen kizárható a Könyvtár és Teleház szolgáltatásaiból az, aki a szabályokat megszegi, hangoskodik, viselkedésével másokat zavar, provokál, bosszant, esetleg megfélemlít, aki a Könyvtár és Teleház javaiban kárt tesz, aki a többi használót bármely más módon a legkisebb mértékben is akadályozza jogai gyakorlásában.

Küldetésünk

Olvasóink számára szeretnénk biztosítani, hogy korlátozások nélkül hozzáférjenek bármilyen dokumentumhoz, információhoz, a magyar és egyetemes kultúra kincseihez, továbbá segítsük az önművelést és a szabadidő hasznos eltöltését.

Segítünk eligazodni az információk sokaságában, igyekszünk barátságos környezetet teremteni a gyermekeknek is a tanuláshoz és szórakozáshoz.

A német anyanyelvű és nemzetiségű olvasóinknak a német nyelvű letéti dokumentumokkal segítjük anyanyelvük, kultúrájuk és hagyományaik ápolását.

Hatályos alap vagy egységes rendeletek

Szárazd Község Önkormányzata Képviselő-testületének…

…1/2023. (II.23) önkormányzati rendelete Szárazd Község Önkormányzata 2023. évi költségvetéséről

…8/2022. (XII. 1.) önkormányzati rendelete a temetőről, a temetkezési tevékenységről és az azokhoz kapcsolódó díjakról

…10/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek megállapításáról

…8/2021. (VII. 30.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

…3/2021. (IV. 13.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról

…1/2021. (II. 18.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és megsértésük jogkövetkezményeiről

…15/2020 (X.22.) önkormányzati rendelete egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és díjairól

…14/2020. (X. 22.) önkormányzati rendelete „Szárazd Község Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról

…12/2019. (XI. 19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról (Egységes szerkezetbe foglalva a 6/2020. (VII. 20.) önkormányzati módosító rendelettel.)

…8/2019. (VIII. 30.) önkormányzati rendelete Szárazd község településkép védelméről

…7/2019. (VIII. 30.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgálatról

…8/2017. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról

…7/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete Településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól

…9/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

…2/2015. (II. 25.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról, valamint egyéb szociális ellátások helyi szabályozásáról

…15/2014. (XI. 15.) önkormányzati rendelete a helyi képviselők tiszteletdíjáról (Egységes szerkezetbe foglalva az 5/2018. (IX. 12.) önkormányzati módosító rendelettel.)

…13/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

…10/2014. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a településtisztaságról, a környezet- és természetvédelemről (Egységes szerkezetbe foglalva a 3/2020. (IV. 30.) önkormányzati módosító rendelettel.)

…9/2014. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

…6/2014. (III. 6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú igénybevételéről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2015. (II. 25.) önkormányzati módosító rendelettel.)

…2/2014. (II. 5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról

…2/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a 10/2015.(X.14.) és a 6/2017.(VI.5.) önkormányzati módosító rendeletekkel.)

…8/2008.(V.1.) önkormányzati rendelete az állatok tartásának szabályairól

…5/2006. (VI. 2.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról (Egységes szerkezetbe foglalva a 10/2016.(XII.5.) és a 8/2019.(VIII.30.) önkormányzati módosító rendeletekkel.)

…2/2002. (VII. 15.) önkormányzati rendelete a község címeréről és annak használatáról (egységes szerkezetbe foglalt szöveg a módosító 13/2020. (X. 22.) önkormányzati rendelettel)

Közérdekű adatok – általános közzétételi lista

A szép fekvésű, jó levegőjű, csendes, két domb között elhelyezkedő Szárazd község Tolna megye legkisebb falvai közé tartozik, a Tamási kistérség része. Közigazgatási feladatait a Gyönki Közös Önkormányzati Hivatal látja el.

A település a Budapest-Pécs vasútvonal és a Kapos folyó mellett helyezkedik el. A településen nincs átmenő közúti forgalom (zsákfalu), keletre 1 km-re van Gerenyás, a bevezető út mentén. A népesség jelenleg 271 fő. Lakások száma: 75. A lakosság negyede 18 év alatti, de magas a nyugdíjas korú lakók száma is.

Munkalehetőség a településen nincs, de a közfoglalkoztatási program segíti az átmenetileg nehéz helyzetbe jutottakat. Az általuk megtermelt palántázott lila hagyma a falu nevezetessége, mely a címerünkben is szerepel.

A településen zajló szennyvízcsatorna kialakításával a település közművesítése teljes körűvé válik. A falu középületei pályázatoknak köszönhetően folyamatosan újulnak meg.

A településen óvodai nevelés, általános iskolai oktatás nem folyik, a gyerekek a 10 km.-re levő Gyönkre járnak. A házigondozói szolgálat, valamint a falugondnoki szolgálat segíti az óvodába, orvoshoz való eljutást, és az idősek ellátását, valamint az ebéd kiszállítást.

A kulturális élet központja a Művelődési Ház Könyvtára, mely törekszik az év folyamán változatos programokkal, előadásokkal a lakosság bevonására. A helyi rendezvényeket a civil szervezetek is támogatják.

Sportolási lehetőséget a Kondipark és a játszótér biztosít pingpong és teqball asztallal és focipályával. A településnek egy több mint 200 éves evangélikus temploma van orgonával, azonban mára a gyülekezet létszáma lecsökkent.

A német nemzetiségi önkormányzat tájházat üzemeltet a múlt értékeit megőrizve.

Cím: 7063 Szárazd, Béke u. 169.

Telefonszám: +36 74 402 218

E-Mail: hivatal@szarazd.hu

Hivatali ügyintéző: Cseh Erika

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő: 08:00-15:00

Kedd-péntek: 08:00-12:00


Polgármester

Szabó Lászlóné

E-Mail: polgarmester@szarazd.hu

Ügyfélfogadási idő: hétfőtől péntekig 14:00-15:00


Közös hivatal elérhetőségei

A közös hivatalhoz tartozó települések: Gyönk, Miszla, Szakadát, Szárazd, Udvari, Varsád

Cím: 7064 Gyönk, Ady Endre utca 562.

Hivatali nyitvatartás:
Hétfő – Csütörtök: 7:30-16:00
Péntek: 7:30-13:00

Ügyfélfogadás:
Hétfő, szerda: 9:00-12:00


Telefon: +36 74 448 117

Mellékek:
1. Adó és hagyaték
2. Anyakönyv és népesség-nyilvántartás
3. Szociális ügyek és gyermekvédelem
4. Közfoglalkoztatás
5. Pénzügy
6. Mezőgazdasági és kereskedelmi igazgatás, Birtokvédelem,  Településrendezés
7. Jegyzői referens, Munkaügyek
8. Aljegyző
9. Titkárság, Polgármester, Jegyző

E-mail: titkarsag@gyonk.hu


Jegyző: Losoncziné Dr. Baranyai Eszter
Telefon: +36 74 448 358 / 9-es mellék
E-mail: jegyzo@gyonk.hu

Aljegyző: Raczkó Árpád
Telefon: +36 74 448 086 / 8-as mellék
E-mail: aljegyzo@gyonk.hu

Hatósági osztályvezető: Radványi Petra
E-mail: hatosagi.osztalyvezeto@gyonk.hu

Jegyzői referens: Brandt Viktória
E-mail: jegyzoireferens@gyonk.hu

Pénzügy:
Hideg-György Melinda
Markovics Kornélia
Illésné László Katalin
Telefon: +36 74 548 074 / 5-ös mellék
E-mail: penzugy@gyonk.hu

Adóügy, hagyaték:
Gallai Veronika
Péter Klára
Telefon: +36 74 448 330 / 1-es mellék
E-mail: adougy@gyonk.hu

Gyámügy – szociális ügyek:
Nagy Tibor
Telefon: +36 74 448 330 / 3-as mellék
E-mail: szocialis@gyonk.hu

Kereskedelmi és műszaki ügyek:
Bakonyi Ferenc
Telefon: +36 74 448 086 / 6-os mellék
E-mail: hatosagi@gyonk.hu

Anyakönyvi, népességnyilvántartás:
Balázsné Deák Erzsébet
Telefon: +36 74 448 330 / 2-es mellék
E-mail: anyakonyv@gyonk.hu

Pályázati ügyintézők:
Pesti László
Szoboszlai Szilvia
E-mail: palyazatok@gyonk.hu
Telefon: +36 74 548 074

Közfoglalkoztatás:
Szoboszlai Szilvia
Telefon: kozfoglalkoztatas@gyonk.hu

Ügykezelő:
Varga Vivien
Telefon: +36 74 448 117 / 9-es mellék
E-mail: titkarsag@gyonk.hu

A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.

Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladatainak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkormányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs feltétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető.

A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügyintézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is. Adóigazolás kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjármű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függetlenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.

Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szervezetek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevallással kapcsolatos kötelezettségüket, és lekérhetik helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rendszer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásokban meglévő személyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapokon.

Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgynevezett e-Papír szolgáltatás (epapir.gov.hu) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton. A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megtekinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.

Az Önkormányzati Hivatali Portál az https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon és településünk weboldalán is elérhető.

Széchenyi 2020 - Európai Szociális Alap - Befektetés a jövőbe

Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál

Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.

Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.

Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.

Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.

Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.

A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényelmesen teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.

Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, melyet településünk weboldalán is megtalálnak.

Széchenyi 2020 - Európai Szociális Alap - Befektetés a jövőbe
Széchenyi Terv Plusz